Az erő a gyengeséghez

Az erősek képesek megmaradni gyengének – írtam éjszaka egy privát beszélgetésben, és ma reggel ezzel a gondolattal ébredtem. Ki kell fejtenem, immár nyilvánosan.

Van egy sztárpszichiáter, aki azt írja a könyvében, hogy aki nem bír a bántalmazó kapcsolatban maradni, az lépjen ki abból. Emiatt nagyon megharagudtam az illetőre, mert nem akkor kell kilépni, ha valaki nem bírja, hanem akkor, amikor felismeri, hogy miben is van. Az önvédelem nem önzés. Ez az írás azonban nem erről szól. Arról szól, mekkora erő kell ahhoz, hogy valaki megmaradjon olyan nyitottnak, hogy vállalja az ún. gyengeségeit is, amelyek által potenciális prédává válik az igaz érzelmekből táplálkozó, lélektelen ragadozók számára. Nem csak párkapcsolati szinten, hanem a társadalmi együttélés bármely aspektusát tekintve.

Azt mondja a bántalmazó, legyen az élet- vagy házastárs, valamint a rendszer maga az ő összes, beteg intézményével, hogy ha kilépsz, az menekülés, az gyávaság, az gyengeség. Mert "nem bírod". Holott valójában arról van szó, hogy túl sokáig voltál túl erős, és hordoztál olyan súlyokat, amelyek nem téged kellett volna, hogy terheljenek. Nem a te felelősséged mások nyomora. Kizárólag a saját életedért vagy felelős, illetve a kiskorú gyermekedéért, neked kiszolgáltatott állatokéért. De egyetlen felnőtt emberéért sem! Senkiért!

Nincs joga senkinek megbélyegezni a döntéseidért, pláne azokért, amelyeket annak érdekében hoztál, hogy megmaradj embernek! Hogy ne betegedj bele a megfelelésbe! Hogy a saját, érzelmi és fizikai szükségleteidet kielégítsd, persze nyilván nem mások kárára. De akiben van együttérzés, az úgyis felismeri a határokat. Másokéit.

A veszély ugyanakkor fennáll, hogy a sajátjait engedje rendre áthágni. Feláldozza magát sok-sok ember azért, mert elhitetik vele, hogy ha nem teszi, akkor "gyenge". És ha sír, akkor is. Holott a "gyengeség", azaz az érzelmek felvállalása értékessé tesz. Irigyelni fogják sokan, hogy van elég erőd nem visszanyelni a könnyeidet, elég bátorságod nem eltakarni a valós énedet. Elérzékenyülni. Elgyengülni. Ezt nyíltan vállalni.

Egy világban, ahol az érzelmek egyenlők az érzelgősséggel, amely szükségszerűen negatív asszociációt hordoz, ez gyengeség. Mert az a sikeres, aki a gazdag, az meg csak úgy lehet bárki, ha átgázol másokon, legritkábban úgy, ha társadalmilag is hasznos eredményei vannak. A felszínesség, a dörgölőzés, a gátlástalanság a zálog. Egy ilyen értékrendetlenségben állni és kiállni magadért és a hasonszőrűekért, vállalni, hogy van lelked, igenis erő.

Azért hazudják gyengeségnek, mert ők képtelenek rá, és egy fejlődésre képes világban ez versenyelőnyt jelentene. Megölték magukban az érzelmeket, hogy ne érezzék a fájdalmat, ami őket ölte volna meg. Ezáltal meg is sajnálhatnánk őket, ha nem tudnánk, hogy semmivel sem komolyabbak a traumáik, mint a mieink, de ők azt az utat választották, hogy elfojtják, mi meg azt, hogy szembenézünk velük, vagyis önmagunkkal.

Az önreflexió, a személyiségfejlődés gigantikus munka, folyamatos, élethosszig tart. Legyen erőd gyengének lenni! Legyen erőd nemet mondani! Nem azért, mert "nem bírod", hanem mert nem kell bírnod! Nem kell bírnod egy percet sem olyan közegben, ahol bántanak, megaláznak. Kiállhatsz magadért, és kérhetsz segítséget.

Sokan vannak, akikben él a lélek, de azok, akikben halott, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ezek az emberek egymásról ne tudjanak, ne egyesítsék az erőiket. Ezért is hitetik el veled, hogy az erőd valójában gyengeség. Nem igaz. Az együttérzés képessége akkora fájdalmakkal jár sokszor, amelyek elviseléséhez erő kell. Nagy erő. Aki erre képes, az nem gyenge. Vagy ha gyenge, akkor ennek a gyengeségnek a vállalásához van óriási ereje. Ez érték. Ne hagyd lerombolni!

Ezt a bejegyzést a Facebook eltávolította, mert az algoritmusa szerint nem felel meg a közösségi alapelveknek. Ezért tettem fel ide. Hiszem, hogy fontos a téma. Ha egyetértesz, terjeszd!

Bálint Natália