Robi megölte Petrát – A bántalmazás dinamikája kicsiben és nagyban

Minden idők legfontosabb témájáról írok a mai tragédia kapcsán. Nagyon megkérek mindenkit, azt is, aki azt hiszi, nem érinti, olvassa végig! Nem lesz rövid, de legyen rá időd, mert nem tudhatod, milyen mértékben fogsz szembesülni ezzel! Mert ami kicsiben párkapcsolati erőszak, az nagyban a NER és Magyarország, Putyin és Oroszország, illetve Ukrajna (ugyanis Putyin azt is tulajdonának tekinti). De az a dinamika, amit most leírok, ott van a gyarmatosítás, Sztálin, Hitler uralma, a jobbágymentalitás kialakulása, a kizsigerelt oktatásban senyvedő behódolók, a hódító és a keresztes hadjáratok mögött. Mindennek ugyanaz az eredője.

A képen Türk Róbert öleli Molnár Petrát. A poszt egy hónapos. Petra ma halott. Robi megölte. Mindenki értetlenül áll az ügy előtt, mert "csendes, visszahúzódó emberként ismerték a férfit. Egy multicégnél dolgozik irodistaként, soha semmilyen balhéban nem volt benne, a baráti körükben ő az utolsó ember, akiről ilyet feltételeztek volna. Úgy tudták, boldog párkapcsolatban él szerelmével, el nem tudják képzelni, milyen veszekedés, szerelmi háromszög vagy félreértés kellett ahhoz, hogy barátjuk egyáltalán kezet emelt a nőre."

Meg is érkeztünk. Miért tette? Hogy tehette? Egyszerűen: mert Robi szerint Petra az övé és csak az övé. Nincs olyan, hogy "szerelemféltés"! TULAJDONFÉLTÉS van. Robi Petrát a tulajdonának tekintette, ha valóban ő ölte meg, és hát ez erősen valószínű. Ilyen abnormális reakciót nem szerelemből követ el egy férfi (vagy nő, de az az esetek elenyésző százaléka), hanem azért, mert iszonyatos csorba esett az önbecsülésén, szembesítették azzal, hogy nem ő az isten, nem rendelkezik feltétlen ellenőrzési joggal, és az áldozatának is van önálló akarata.

És a fenti jellemzésben az is benne van, hogy miért rettegnek az áldozatok kilépni a bántalmazó kapcsolatokból? Mert az ilyenekben az agresszor kifelé mindig hihetetlenül megnyerő. És az áldozat felé is az volt az elején. Az áldozat pedig végtelenül vágyott a szeretetre, arra, hogy érvényesnek ismerjék el. Az áldozatok többsége gyerekként ezt nem kapta meg, viszont egy szülője, nagyszülője, idősebb családtagja, tanára...stb. vagy többen is ezek közül, esetleg osztálytársak egy csoportja abból pótolta a saját, nemlétező önbecsülését, hogy rendre megalázta, bántalmazta őt, amiért őt hibáztatta. Ő pedig elhitte. Felnőve igyekszik megoldani azt, amit gyerekként nem tudott, így újra és újra eljátssza ugyanazt az élethelyzetet, hogy egyszer végre jó lehessen, egyszer végre "megérdemelje" a szeretetet. Mert nem tudja, hogy az egy kisgyereknek alanyi jogon jár. Magányában aztán mindig talál egy ilyen parazitát, akinek a személyisége pont olyan, mint a bántalmazójáé. Ezt hívják ismétlési kényszernek.

Az agresszor az elején felméri, milyen értékes ember az áldozata. Pontosan tudja, mire vágyik, és a mennyekbe repíti őt. Ettől a lány úgynevezett szerotoninkiöntést él meg, leegyszerűsítve a boldogsághormon túlteng benne. Márpedig ez kőkemény drog, amire azonnal rá lehet szokni, és az elvonás brutális fájdalommal jár. Mesebeli hercegnőnek érzi magát, egy megértő, kedves férfit talált, aki lesi minden vágyát és kívánságát. Nem látja még a valódi ént.

Azt sem veszi észre, amikor elkezdődik a játék. Előbb csak kisebb beszólások, ugratások, és aggódásnak álcázott kontrollkiépítés. "Kicsim, ne menj este egyedül, majd elkísérlek". És ezzel párhuzamosan az izoláció: "A barátaid nem is a barátaid, a családod sem szeret, én szeretlek csak, jobb, ha megszabadulsz tőlük, mellettem úgysincs rájuk szükséged". Ha ellenkezel, lelki terror: "Szóval már nem szeretsz. Ahelyett, hogy együtt töltenénk az estét, te az idióta (jelző mindig kell) haverjaiddal mennél úszni!" Majd a féltékenykedés: "Kinek fested magad? Tudtam, hogy félrekúrsz, mocskos...!"

És ekkor már jönnek a pofonok. Nagy általánosságban írok, itt már rég nem a konkrét esetről van szó, de a dinamikája mindig ilyen ezeknek a kapcsolatoknak. Mindig. Kivétel nélkül. Kifelé persze mindez nem látszik. A legtöbb ilyen parazita azt élvezi, ahogyan az egykor csupa élet, gyönyörű nő elhervad, kiszárad mellette. Mert akkor lerombolta, tehát ő hatásos, neki hatalma van. Ugye ezek az embertelenek pont amiatt teszik mindezt, mert belül végtelen üresek, és ha nincs forrásuk, aki biztosítaná őket arról, hogy valakik, akkor meghallják a bentről üvöltő, tehetetlen, megalázott kisgyereket.

Mert ugye őt is bántalmazták gyerekként, ez is a kapcsolódási pont kettejük között. (Akit bővebben érdekel a téma, annak ajánlom Ross Rosenberg Emberi mágnes szindróma című könyvét.) Az áldozat folyamatosan reménykedik, hogy az általa idealizált ember majd egyszer pontosan úgy szereti, kényezteti, mint az elején. Elhiszi, hogy ez csak rajta múlik, hogy ő tehet a veszekedésekről, a bántalmazó ugyanis piedesztálon áll, megkérdőjelezhetetlenül tökéletes. Az áldozat elhiszi, hogy ő rossz. Miután megpofozták, sírógörcsig gyalázták, vádolták, ő kér bocsánatot, és nem csak azért, hogy vége legyen, hanem mert már a józan eszét is elvesztette, a stresszhormon kicsinálta a memóriaközpontját, összeomlott, végtelenül fáradt. Legtöbb esetben gyereket is szült a bántalmazónak, mert "attól majd boldog lesz".

És igen, amikor az agresszor érzi, hogy az áldozata menekülne, újra eljátssza a beetetést, hogy a szerencsétlen elhiggye, tényleg ő volt a hibás, és csak rajta múlik, hogy kapjon egy kis "szeretetet", vagyis szerotoninkiöntést. A drog viszont egyre kisebb mennyiség, egyre ritkábban jut hozzá, és ami kezdetben ingyen ömlött, az most ritkán, nagyon drágán hozzáférhető.

Kifelé pedig csak az látszik, ahogyan az egykor ragyogó, csupa élet ember befordul, depressziós lesz, az idegrendszere a sok stressz és fájdalom miatt gyakran omlik össze. A szomszédok az ő kiabálását hallják, amikor már nincs ereje érvekkel védekeznie, hogy nem, ő nem is volt ott (gázlángolás mint manipulációs technika – nézzen utána, aki nem ismeri) az utcán, és az nem az ő kollégája volt, és ő el sem ment otthonról. Munkája rég nincs, a szépsége megkopott, ha hajat mer mosni, már "gyanús", smink, csinos ruha felejtős. A párja pedig kifelé lejáratja, amikor csajozik, hogy "igénytelen tehén lett, nem is szeret már a feleségem, egész nap bőg". Vagyis ő az áldozat. A barátok meg is értik, hogy nyíltan csalja a nőt, akit hűtlenséggel vádolt, és aki emiatt már kilépni sem mer a házból. Meg mert anyagilag is totál kiszolgáltatott.

Ezrével vannak Magyarországon ilyen párkapcsolatok. A legtöbb nem ér véget brutális gyilkossággal fiatalkorban. Csak pár évtized kínlódás után ordít a bántalmazott lélek, és alakul ki mondjuk nőgyógyászati rák vagy autoimmunbetegség, súlyos allergia, étkezési vagy idegi zavar. A pszichiátriai betegek többsége áldozat. A tettesek mivel pszichopaták, nem szoronganak, teljesen jól elvannak. Játsszák a játszmáikat, gyűjtik párhuzamosan az áldozataikat, akiket azzal hitegetnek, hogy majd elválnak, és néha tényleg el is válnak: amikor már nincs amit kiszívni az előzőből. Amikor már reménytelen: dobóhalomra kerül, mint a nem használt kártyalap, vagy a leütött sakkfigura.

Ha pedig egy áldozat kilép, és elmondja, mi történt vele a négy fal között, őt nézik hülyének. Senki nem hisz neki. Vagy azzal kezdik ismeretlenek, hogy "minek szültél neki, ha ILYEN?", "minek maradtál az első pofon után?", "engem ne félj, nem ütött volna meg". Vagy amit Renner Erika kapott az igazságügyi orvos szakértőtől: "mit csinált maga, hogy ezt tette magával?" – vagyis ő a hibás, amiért az exe, akinek nem akart már a szeretője lenni, bosszúból leöntötte lúggal a nemiszervét: ha az övé nem lehet, ne legyen másé se! Ukrajna sem kell Putyinnak. Ha kellene neki, nem tette volna Mariupolt a Földdel egyenlővé. A rabló nem töri össze az értékes műszaki cikket, amit megszerzett.

Ítélkezés, áldozathibáztatás helyett tessék szeretettel fordulni azok felé, akik egy ilyen pokolból kilépnek! Egy kérdéshez van jogod: miben segíthetsz? Nagyon nehéz, mert az áldozatnak nincs önbecsülése, saját személyisége is alig, mert lerombolták. Függ a szerotonintól, függ a bántalmazójától, de retteg is tőle. Hiányzik neki, gyűlöli, de remeg érte, vagyis nem érte, hanem azért a képért, amit a kezdetekkor elévetített, és aminek reményében mindig elhiszi, hogy ő a hibás, hiszen "szerelme" ideális. Stockholm-szindróma, traumakötés alakul ki, és simán lehet, hogy pár nap után visszamegy a bántalmazóhoz. Az emberek 99%-a legalább egyszer visszamegy, az átlag hétszer, legalábbis nekem ezt mondta egy szakember. És nagyon kevesen képesek végleg eljönni, fejlődni, és többé nem belemenni ilyen disszociális személlyel kapcsolatba. Legtöbbször a bántalmazott hazamenekül, oda, ahol egy hasonló személyiségszerkezetű szülő várja. Majd újra vissza a bántalmazóhoz, vagy egy másikhoz. "Szaknyelven": gazdát cserél. Mert kétségbe van esve, és jó akar lenni, életfeladata, hogy kiszeresse a gonoszságot olyanokból, akikből nem lehet kiszeretni a gonoszságot.

Ezért a legfontosabbak a végére: ha egyszer bántott, többször is fog. Nem, nem változik meg. Agyi strukturális deformitás okozza a személyiségzavarát. Nem, nem beteg. A beteg embert sajnáljuk, mert nem tehet a betegségéről. A pszichopata ugyanakkor tudja, hogy bánt, de nem érdekli. Ha nem tudná, akkor nem tudna viselkedni emberként, amikor az érdekei úgy kívánják (beetetéskor). Ismeri a normákat, választhatna, hogy nem bánt, de ő élvezi. Élvezi a könnyeidet, élvezi a félelmedet, a kiszolgáltatottságot. Nem, nem a te hibád, ha kezet emel rád. Nem szégyen segítséget kérni. Ha kint tudatlan, érzéketlen emberek téged hibáztatnak, tudd, hogy csak félnek! Azért kell hibáztatniuk téged, mert ha szembenéznének azzal, hogy nem a te hibád volt, hogy bántottak, akkor azonnal potenciális áldozatoknak kéne érezniük magukat, illetve meginogna az addigi értékítéletükbe és emberismeretükbe vetett hitük. Ez az áldozathibáztatás pszichológiájának lényege: ha az áldozat tehet róla, minden oké, mert velem nem történhet meg ugyanaz, hiszen én nem vagyok olyan, mint ő. Ez szimpla emberi gyengeség. Ha eddig áldozathibáztató voltál, kérlek, gondolkodj el ezen, és soha többet ne okoskodj valakinek, akinek az életéről fogalmad sincs!

Ha a társadalom mindezt megértené, ha a gyerekeknek már kiskamaszként elmondanánk, hogy a szeretet alanyi jogon jár egy gyereknek, de csak egy gyereknek, a párkapcsolatban viszont nincs feltétel nélküli szeretet, mert az mindig egyensúlyvesztést jelent, rengeteg tragédia megelőzhető lenne. Ha az óriásplakátokon krízisközpontok telefonszáma, internetes címe ordítana propaganda helyett, ha működő áldozatvédelmi ellátórendszer várná a magányos, összezavarodott, kétségbeesett embereket, ha ezek a szerencsétlenek nem éreznék magukat olyan iszonyúan egyedül, Molnár Petra talán még ma is élne. Meg az az anya, akit a kétéves kislánya megfojtása előtt vagy után vert agyon az exe múlt héten, egy vascsővel, Albertirsán. Vagy azok a gyerekek, akiket a saját apjuk vágott darabokra az első adandó alkalommal, mert egy inkompetens pszichológus szerint nem is volt veszélyes... ezért szabadult a börtönből, ahova azért került be, mert a gyerekek anyjára kalapáccsal támadt. De azért legyen kötelező a láthatás, mert a bántalmazót is megilletik a szülői jogok! Hát persze.

Miért nincs jó törvény? Miért nincs tisztességes áldozatvédelem? Egyszerű: mert a politikusok (nem csak a kormánypártiak ám) többségükben pont ilyenek. Otthon vak komondor, kifelé templomban csúszás. A pszichológushoz járókat pedig megvetik, kigúnyolják, nehogy az áldozatuknak eszébe jusson szakemberhez fordulni! A jelszó: elszigetelés. Ez a tulajdonszerzés feltétele, a társadalmi kohézió megtörése pedig záloga annak, amit látunk: a totális közönynek.

Egy olyan társadalom, amely kigúnyolja, megveti az áldozatot, az elesettet, valójában csupa rettegő emberből áll, aki egyrészt nem tudja, hogyan nőjön fel, nem ismeri a szabadsággal járó felelősséget, ezért nem is vállalja, legtöbbször elnyomja magában az együttérzést, elfordul, ha bajt lát, a "ne szólj szám, nem fáj fejem" elvét vallja, gyermeki társadalom. A gyermeki társadalomnak szükségszerűen atyuska kell. És ezért tart hatalomban olyanokat, akiknek a hatalom a mindenük. Az ilyen ember pedig mindent el fog követni, hogy a hatalma megmaradjon, vagyis nem érdeke, hogy az áldozatok öntudatra ébredjenek. Ezért gúnyolja a propaganda azokat, akik foglalkoznak a mentális egészségükkel. Ezért dogma a nő helye, a gyerekeket ezért formálják fröccsöntött sablonjobbágyokká, ezért kell elnyomni a gondolkodást ösztönző művészetet, és ezért ömlik a gagyi mindenhonnan. Nem szabad fejlődni, mert minden ilyen kezdeményezés fenyegetés az autokráciára.

Isten nyugosztalja Petrát, aki 27 évesen párkapcsolati erőszak áldozataként kellett, hogy meghaljon!

A cikk először Bálint Natália Facebook-oldalán jelent meg, 2023. július 14-én.

A szerző tevékenysége reklámmentes, nonprofit, független. Támogassa munkáját, ha van rá lehetősége! Részletek

FIGYELEM! A fenti cikk másolása, nyomtatásban történő megjelenítése, digitális platformon való bármilyen újraközlése részleteiben vagy egészében, a szerző írásbeli engedélye nélkül még forrásmegjelölés mellett is TILOS, és büntetőjogi következményekkel járhat!